Erõ és alázat

Ugye mondtam, hogy eljövök, ha hívsz,
Csak bízz!
Lelked ajtaját kinyitom lassan!

Hittem azt is, hogy nem felejtesz el,
És ha kell, segítek rajtad,
Segítesz rajtam, ó, barát a bajban!

Barátom, a válladon bánat ül,
De sokan vagyunk egyedül!
Hiába pusztul az indián törzs,
Vagy szakad a lánc...

Hangodban ezer év csendje ég,
Ó, ne hagyd abba még!
Van, aki tudja, hogy ez vallás,
Ez mítosz, ez végtelen tánc!

Részeg az idõ, számtalan jellel
Üzen a mámor.
Érzem, hogy itt vagy, magamba nézek,
És meglellek bárhol!

Ó, erõ és alázat
Táncol velem,
Ó, erõ és alázat,
Ez az én ünnepem!

Üzenj, mert az Isten néz,
És tudod, hogy az üzenet a dolgod.
Üzenj, tudd, hogy merre mész,
Mert enélkül sose lehetsz boldog!

Ó, erõ és alázat
Táncol velem,
Ó, erõ és alázat,
Ez az én ünnepem, igen!

Ó, erõ és alázat
Táncol velünk,
Ó, erõ és alázat,
Ez a mi ünnepünk, gyerünk!

Esõkirály

Ha nincsen semmi szép abban, amit vársz,
Ha annak sem örülsz, hogy hazatalálsz,
Ha az éjnek ércfalát fényszóró fúrja át,
És dobog a négy kerék, mind azt súgja: menni még,
Ha túl sok szennyet látsz, és megtisztulni vágysz,
Elmossa bánatod az Esõkirály.

Esõkirály, hatalmad vára áll,
Felhõd alatt táncolok, Esõkirály.
Fölém borul, úgy tornyosul,
Felnézek rád jámborul,
Könnyeidben fürdöm, Esõkirály.

Esõkirály, hatalmad vára áll,
Felhõd alatt táncolok, Esõkirály.
Fölém borul, úgy tornyosul,
Felnézek rád jámborul,
Könnyeidben fürdetsz Esõkirály.

Ha nincsen semmi szép abban, amit vársz,
Ha annak sem örülsz, hogy hazatalálsz,
Ha az éjnek ércfalát fényszóró fúrja át,
És dobog a négy kerék, mind azt súgja: menni még.
Ha túl sok szennyet látsz, és megtisztulni vágysz,
Elmossa bánatod az Esõkirály.

Esõkirály, hatalmad vára áll,
Felhõd alatt táncolok, Esõkirály.
Fölém borul, úgy tornyosul,
Felnézek rád jámborul,
Könnyeidben fürdetsz, Esõkirály.
Ó, Esõkirály!!!

Nevess magadon

Én hallgatlak téged,
Vagy Te hallgatsz engem?
Bennem laksz régen,
A házad a testem.

Megismerlek a csendedbõl,
És hallok én is titkos hangokat.
Örülök neked, különleges vagy,
Megszülted bennem a saját dalodat,

Megszülted bennem a saját dalodat!

Nevess magadon,
Lebegj csak szabadon!
Ha szeretni akarsz,
Nincsen késõ még.
Nevess magadon,
Lebegj csak szabadon,
Érezd Te is!

Sámántáncomba beleremegnek
A hegyek, a völgyek, a csillagok,
Varázsszavakkal megidézlek téged,
Jöhetsz bármikor, én mindig kész vagyok.

Szavaid vezetnek minden utamon,
Jeled rajtam ég, láthatatlanul.
Most már értem, mit is mondasz,
Tanítvány vagyok, aki nehezen tanul,

Tanítvány vagyok, aki nehezen tanul!

Nevess magadon,
Lebegj csak szabadon!
Ha szeretni akarsz,
Nincsen késõ még.
Nevess magadon,
Lebegj csak szabadon,
Érezd Te is
A békesség erejét!

Tavaszi mohikán

Égi jelnek földi mása.
A Nappal vagyok egy,
Sólymok, farkasok unokája,
Ember-állat, furcsa elegy,
Napfivér, széltestvér, tavaszi mohikán,
Szenvedély-útvesztõ nyílik lábam nyomán.

És a hangok, a hangok, szavak és csendek
Üldöznek örökkön, körém térdepelnek.
És neked akarok énekelni,
Én így vagyok szabad
Az ölelés is áttüzesedhet
Vigyázz: gazdája mostantól Te vagy!

Átvirrasztott évezredek,
És hatalmas csönd után
Én mindig eljövök, hogy újra láss,
Én, a titkos örömök kincstárnoka,
Én, a tavaszi mohikán,
Én mindig eljövök, hogy újra láss.

Szemed íriszén magunkat látom,
Fénylõ tükör a döbbenet.
Sok életet meguntam már,
De most örülök neki, hogy itt lehetek.
Túl a bûnön, a megbánáson,
Hitem tüzéhez ülök közel,
Mellém fekszel és azt se bánom,
Hogy úgy alszol el, ahogy megszoktad már
Másvalakivel...

Örvény

Tovább nem tudok várni,
Most már megteszi bármi,
Az lesz a veszted,
Hogy örvénylik a tested.

Az alkalom itt van,
Hát hódolj be halkan!
Százezer éve
Mindig ez a vége.

Mindegy a színhely,
Nem kell, hogy színlelj,
Szeress vagy vess meg,
Én birtokba veszlek!

Olvadni kezd most a Hold,
Az arcod a párnán
Csak egy furcsa-furcsa folt.
Ócska kis közhely,
Gyönyörû törvény,
Hogy a szerelem örvény.

Tovább nem tudok várni,
Most már megteszi bármi,
Az lesz a veszted,
Hogy örvénylik a tested.

Látod, nálam a fegyver,
De reszketned nem kell,
Mert ez csak gyönyört fakaszt,
Hát húzd meg a ravaszt,
Ugye érzed a tavaszt?!?

Olvadni kezd most a Hold,
Az arcod a párnán
Csak egy furcsa-furcsa folt.
Ócska kis közhely,
Gyönyörû törvény,
Hogy a szerelem örvény.

Ez a miénk

Egy tanú a testben, örökké lesben,
Ez a miénk!
Végtelen táncot táncolunk ketten,
Ez a miénk, csak a tiéd és az enyém!

Szentélyek csöndje és keserû, lusta kéj,
Ez a miénk!
Egy szemvillanásnyit szikrázó szenvedély,
Ez a miénk, csak a tiéd és az enyém!

Az éjjel tüzében dereng egy szellem-arc,
Vigyázz, nehogy elriaszd!
De ha a szemébe nézel, belehalsz!
Az éjjel tüzében dereng egy szellem-arc,
Vigyázz, nehogy elriaszd!
De ha a szemébe nézel, belehalsz!

A láz, hogyha éget a láng, hogyha ébred,
Ez a miénk!
Megérint engem, megérint téged,
Ez a miénk, csak a tiéd és az enyém!

Az éjjel tüzében dereng egy szellem-arc,
Vigyázz, nehogy elriaszd!
De ha a szemébe nézel, belehalsz!
A dalok tükrében derengõ szellem-arc,
Ez a miénk, csak a tiéd és az enyém!

Áldozz fel

Jobb lesz, ha már nem is akarsz mást,
Csak a csendet és igazságot.
Kidobhatsz minden ócska kacatot,
A zajokat és a hazugságot.

Mindent a lázért, a megtisztulásért,
Minden a szóért, bár idegen és hideg,
Mindent a dalban kimondott versért,
Mindent, akkor is, ha nem éri meg,
Áldozz fel!

Hazugok napja néz le most is rád,
Lépj közelebb, vesd le az álruhád,
És táncolj!

Halálos élet, senkitõl sem kérted.
Nincs kire nézned, nincs segítség.
Aki a bánatnak örül, rajtad nem könyörül,
Fájdalmat tûrni kell még.

Mindent a lázért, a megtisztulásért,
Minden a szóért, bár idegen és hideg,
Mindent a dalban kimondott versért,
Mindent, akkor is, ha nem éri meg,
Áldozz fel!

Hazugok napja néz le most is rád,
Lépj közelebb, vesd le az álruhád,
És táncolj!

Mindent a lázért, a megtisztulásért,
Minden a szóért, bár idegen és hideg,
Mindent a dalban kimondott versért,
Mindent, akkor is, ha nem éri meg,
Áldozz fel!

Indiántánc

Tûzbõl jöttem erre a Földre,
Lángok formálták testemet.
És a tûz ölel majd magához örökre,
De addig mindvégig itt leszek.

Krétajeleket rajzolok a kõre,
Kiadnám minden bánatom,
De jeleimet az esõ mossa el,
Jutalmam hiába várhatom.

Ez egy indiántánc és én elhiszem,
Hogy benned is ég az a láng.
Legyen közös a bánat, közös a bûn,
És közös a feloldozás!

Felemás tavaszt szült ez a tél,
A szerelem nélküli hónapok.
Visszavágynak a mennybe most
A földre pottyant angyalok.

Keserû szavak íze a számban,
Csak a jövõ édes, ami nem jön el.
Én maradok az, aki mindig is voltam,
Egy indián, aki énekel.

Mert ez egy indiántánc és én elhiszem,
Hogy benned is ég az a láng.
Legyen közös a bánat, közös a bûn,
És közös a feloldozás!

Én tûz vagyok, akkor is, ha nem hiszed,
Hát égj velem, vagy ég veled,
Reszketve öleld az életed!

Mert ez egy indiántánc és én elhiszem,
Hogy benned is ég az a láng.
Legyen közös a bánat, közös a bûn,
És közös a feloldozás!

Angyali szeretõ

Mikor a szárnyam helyét
Megtapogattam,
Újra hinni kezdtem
Ó, az angyalokban.

És most itt van az idõ,
Te angyali szeretõ,
Repülni hív, csábít a levegõ,
A jéghideg levegõ, (a jéghideg levegõ).

Csak Te meg én,
A szakadék peremén,
Dúdolj egy dalt, ez az utolsó perc!
Ha nem láttál még,
Most majd rám ismersz.

A napfény szárnyadra hull
Mozdulatlanul,
(Angyali szeretõ).
A napfény szárnyadra hull,
(Simogat a levegõ),
Mozdulatlanul.
(Szinte fáj!)

Körkörös repülés,
Vagy körkörös zuhanás?
Kell, hogy érts, kell, hogy láss.
Jeleket látsz, ahol nincsenek jelek,
Ha zuhanni kezdesz,
Én megfogom a kezed.

(Angyali szeretõ),
A napfény szárnyadra hull
(Simogat a levegõ)
Mozdulatlanul,
(Angyali szeretõ).
A napfény szárnyadra hull,
(Simogat a levegõ),
Mozdulatlanul.
(Szinte fáj!)

Körkörös repülés,
Vagy körkörös zuhanás?
Kell, hogy érts, kell, hogy láss.
Jeleket látsz, ahol nincsenek jelek,
Ha zuhanni kezdesz,
Én megfogom a kezed.
Szakadék fölött mozdulatlan lebegõ,
Kitárt szárnyú angyali szeretõ,
Jó lesz, ha figyelsz, jó lesz, he érted,
Én itt vagyok veled, és szeretlek téged.

Én szeretlek Téged!
Én szeretlek Téged!

Mégis jó

Néha úgy múlik napra nap,
Hogy a dalok alszanak,
És hiába sírsz, hiába vársz,
Az ünnep elmarad,
Csak a magány hangja szól
A homlokod alól,
Mégis jó.

Szeretem azt a dalt,
Amit magadról énekelsz.
Örülnél, ha tudnád,
Hogy engem nagyon érdekelsz.
Persze titkolom,
Persze titkolod,
Mégis jó.

Isten, szólj rám, ha vagy,
És ha nem vagy, szóljon, ami nincsen.
Olyan csillagos az égbolt,
Olyan végtelen a Minden.
Néha bánat járja át
Az öröm pillanatát,
Mégis jó.

Nincs több póz,
Nincs több okoskodás.
Igent mond a test,
És magasra szökik a láz.
Táncba hív egy dal,
A tüzed lángja mar,
Mégis jó.

Isten, szólj rám, ha vagy,
És ha nem vagy, szóljon, ami nincsen.
Olyan csillagos az égbolt,
Olyan végtelen a Minden.
Néha bánat járja át
Az öröm pillanatát,
Mégis jó.

Nincs több póz,
Nincs több okoskodás.
Igent mond a test,
És magasra szökik a láz.
Táncba hív egy dal,
A tüzed lángja mar,
Mégis jó.

Isten, szólj rám, ha vagy,
És ha nem vagy, szóljon, ami nincsen.
Olyan csillagos az égbolt,
Olyan végtelen a Minden.
Néha bánat járja át
Az öröm pillanatát,
Mégis jó.

Szeretem azt a dalt,
Amit magadról énekelsz.
Örülnél, ha tudnád,
Hogy engem nagyon érdekelsz.
Persze titkolom,
Persze titkolod,
Mégis jó.

Minden egyszerû dalban

Te életet adtál
Fának, virágnak, szónak;
Benned az öröklött öröklét
Harangjai szólnak.

Mosolyom mögé néztél,
És bánatot láttál;
Benned magamra leltem,
Én a tiéd vagyok, mert rám találtál.

Hiszen benne élsz te,
Minden egyszerû dalban,
Hiszen velem vagy,
Mint egy oltalmazó,
Mindenható dallam.

Most is téged hívlak,
Bár hidegnek látszom,
Magamat feszítve hídnak,
A halállal játszom.

Vírus-város, törvény-örvény,
Az ösztön a börtönöm,
De az áhítat lassan átitat,
S hogy itt lehetek, most megköszönöm.

Hiszen benne élsz te,
Minden egyszerû dalban,
Hiszen velem vagy,
Mint egy oltalmazó,
Mindenható dallam.

(Olyan, mint egy tündöklõ angyal...)

Tükröt tartasz az égnek,
Szabad vagy,
Nincsen kitõl félned,
Csak magad vagy.

Hiszen benne élsz te,
Minden egyszerû dalban,
Hiszen velem vagy,
Mint egy oltalmazó,
Mindenható dallam.

Az utolsó levél

Ez az utolsó levél; álmok között
Szülték bennem a csillagok.
A remény belõlem elköltözött,
Nem is jöhetnek jobb napok.

Ez egy utolsó levél, egy meg nem írt,
Egy befelé kiáltó pillanat.
Nem szántja toll a jó papírt,
Szememben lángok vallanak.

Szép vagy, és nem csak fénytelen,
Sugártalan büszkeség,
De másnak jele van testeden,
Megijednél, ha értenéd.

Várj!
Tudod, hogy hiába menekülsz,
Hiszen akármerre is mennél,
Mindig utolér az utolsó levél.

Ez egy utolsó levél és vége van.
Éreztem valamit, azt hiszem,
Szégyellni kéne most magam,
Árnyékot vetsz a szívemen.

Várj!
Tudod, hogy hiába menekülsz,
Hiszen akármerre is mennél,
Mindig utolér az utolsó levél.

Az én filmem kész

Az én filmem kész,
Látod, megcsináltam már.
Rám csak a Semmi vár,
A Feledés.