Ákos
2004.07.30. 12:26
Hűség
Nem én válaszottam, Õ hívott engem A hûség megtanított rá Hogy szabaddá kell lennem.
A szó kell csak hogy megérintsen, Máris oltár lesz a testem.
Nekem így szép Ez a hûség, Pedig széttép Ami mélyen benned ég. Kínlódni így jó, A hûség a legkegyetlenebb béklyó.
Hát kísérts meg újra, Gyönyörû álruhádba bújva, Hogy aztán jelmezed minden fodra Legyen a hajnal sarkába dobva, Meztelenséged szobra Így lesz az emlékezetnek foglya.
Nekem így szép Ez a hûség, Pedig széttép Ami mélyen benned ég. Kínlódni így jó A hûség a legkegyetlenebb béklyó.
Látod, nincs mit mondanom, A napot, az órát sem tudom, Csak várom, hogy üzend, hogy vársz.
Most nem ontom bátran, okosan a szót, A falon át hallom csak a rádiót Ha erre jársz, engem itt találsz.
Ezer meg ezer éve Keresem az utam, Néha keresem a bajt, És keresem azt, aki engem akart, Akinek engem küldött, Akit nekem szánt az ég. Ezer meg ezer éve Keresem az utam, Néha keresem a bajt, És keresem azt, aki engem akart, Akinek engem küldött, Akit nekem szánt az ég.
És az a rádió úgy zokog, Mintha szerelmet vallana És nekem szól a legbutább dala.
Mert ugyanúgy hívlak most is, Szánalmas hogy mindent elhiszek, Hogy mennyire örülnék Neked.
Ezer meg ezer éve Keresem az utam, Néha keresem a bajt, És keresem azt, aki engem akart, Akinek engem küldött, Akit nekem szánt az ég. Ezer meg ezer éve Keresem az utam, Néha keresem a bajt, És keresem azt, aki engem akart, Akinek engem küldött, Akit nekem szánt az ég.
Tudod, hogy vár még rám, A Holdnak tán a túloldalán, Õ az, aki beszél bennem Érthetetlen angyalnyelven.
Keresem az utam, Néha keresem a bajt, És keresem azt, aki engem akart Akinek engem küldött, Akit nekem szánt az ég.
Ezer éve Keresem az utam, Néha keresem a bajt, És keresem azt, aki engem akart Akinek engem küldött, Akit nekem szánt az ég.
A magas ég... A magas ég...
Valaki jött, aki biztosan tudta És bizalmasan a fülekbe súgta, Hogy megváltozott minden, Nincsen többé Isten, És lehet gyorsabban élni, Nem kell az ördögtol se félni!
A város így mulat, Jó a hangulat, Senki sem áldozat, Mindenki táncol! Járják szûntelen, Hatalmas bálterem, Mindenki bûntelen, Mindenki táncol!
Mielõtt végképp elnémult volna, A hírnök még azt is bevallotta, Hogy lehetünk újra gépek, Sugaras erõtõl szépek, Hiszen minden gátlást levetkezik Aki a jövendõvel szeretkezik!
A város így mulat, Jó a hangulat, Senki sem áldozat, Mindenki táncol! Járják szûntelen, Hatalmas bálterem, Mindenki bûntelen, Mindenki táncol!
Sorsod vagy démonod, Táncolj és megtudod, Mindenki feldobott, Mindenki táncol! Járják szûntelen, Hatalmas bálterem, Mindenki bûntelen, Mindenki táncol!
Nagyvárosi angyal, Újra Téged küldött az Ég, Bár fárad a szárnyad, Tudod, hogy nem pihenhetsz még. Pusztítsd a káoszt, Ez a szerep, amit rádoszt Minden küldetés és bevetés.
Veled az anyagot hívja a szellem, Veled a gazembert hívja a jellem, Veled az igaz hívja a hazugot, Veled a csalót hívja a becsapott. Te vagy a hírnök és Te vagy a hír, Az egyetlen, aki ennyit bír. (Egyszerre hírnök és hír.)
De benned minden összetörhet, Ha egyszer durvábban érsz földet, A sorsodról a véletlen is dönthet, Az égre itt a mélység válaszol.
Nagyvárosi angyal, A posztod soha el ne hagyd, Te a magánynak és a fénynek Katonája vagy. A munkádat végzed, És a munkád végez veled, De jössz majd újra meg újra, Ne feledd. (Jössz majd újra meg újra, ne feledd.)
De benned minden összetörhet, Ha egyszer durvábban érsz földet, A sorsodról a véletlen is dönthet, Az égre itt a mélység válaszol.
Kezem a fegyveren, Ha akarod, megteszem, Ma minden mindegy, Vess meg érte.
A gyönyörû õrület Örökre elveszett, De tudom hogy elveszteni Is megérte.
Kezem a fegyveren, Szétestem teljesen, Szétgurultam, mint a gyöngy A fû között.
Kölcsönvett gondolat, Hogy teher- vagy gyorsvonat, Az, ami az életemnek Ütközött.
A fegyveren a kéz Csak tévedés, Minden bunöd úgyis Elfedi a feledés. Mostantól élned kell, Hát ébredj fel, Holnaptól élned kell, Hát oldódj fel, Különben véged.
Kezem a fegyveren, Ne fordulj ellenem, Az elme ellenálni Gyenge.
Most nem vagyok nagylegény, Nincs bennem vak remény, Belém vág a szó Akár a penge.
A fegyveren a kéz Csak tévedés, Minden bûnöd úgyis Elfedi a feledés. Mostantól élned kell, Hát ébredj fel, Holnaptól élned kell, Hát oldódj fel, Különben véged.
Te nem lehetsz Újabb tévedés, Minden bûnöd úgyis Elfedi a feledés. Mostantól élned kell, Hát ébredj fel, Holnaptól élned kell, Hát oldódj fel, Különben véged.
Szeretom vagy, Engem a világ így szeret, Várod azt, hogy megérintselek. Mert remegni vágysz, És ellentmondani, De a tested szerelmet készül vallani.
Azt akarod, hogy figyeljek terád, Magányom ködét így fúrja át Pillantásod: az a pillanat, Amikor észrevetted, Hogy megálmodtalak.
Szerelmem vagy, Neked én adok nevet, És ez a varázslat köröttünk lebeg. Bánatot, sebet, mindent levedlek, Ha megölsz is érte, Én akkor is szeretlek.
A kimondhatatlantól való félelem Az egyetlen szövetségesem, Ha bûnös ajkamon Te vagy a zsoltár, Tisztább leszel, mint valaha voltál.
Csak keresed magad, Hogy mire vagy jó? Csak kérdezed magad, Hogy mire vagy jó? Ha a szíved cserben hagy, Mire vagy jó? Ha a dühöd elragad, Mire vagy jó?
Tanítvány vagy, És én növekszem Veled, Emlék vagy, aki semmit nem feled. Visszalépned többé nem lehet, És megmenekültem, Ha megmenthettelek.
Készen, ébren, száz éve talpon, Tudom már, hogy többé sohasem alszom, Pihenek majd késõbb az égben, Ha a szárnyamat már fáradtra téptem.
Csak keresed magad, Hogy mire vagy jó? Csak kérdezed magad, Hogy mire vagy jó? Ha a szíved cserben hagy, Mire vagy jó? Ha a dühöd elragad, Mire vagy jó?
Én jól tudtam járni, Mégis leültettek. Bõven adtak gyógyszert, "Ezt itt most idd meg!" Csak annyit kértek, Hogy maradjak csöndben, Amíg õk esznek, Én majd dalolhatok közben.
Azt mondják, Játszd el azt a szépet, Amit mindig szoktál, Ül, okos és gyorsan tanul, Nem vagy más, Csupán Egy ideális popsztár!!! Egy ideális popsztár...
Tréfáltak és téptek, De nem bírtak el velem, Nem hitték el, hogy a magány lehet Az egyetlen mesterem. Tudom, csak az marad talpon, Aki önmagával táncol. Akit a sorsa végül végleg A szabadsághoz láncol.
Azt mondják, Nagyon elhitted magadnak, Hogy értelme lehet a szavaknak, Gyûrted magad és ide jutottál, Nem vagy más, Csupán Egy ideális popsztár!!! Egy ideális popsztár...
Én nem hazudok és nem tagadok, Nekem egy asszony combja a párnám. A verseket írom, a terheket bírom, De tudom, hogy hiába várnám, Azt, hogy megérts végre és megölelj, Mint azt, aki fontos hírt hoz, Mint azt, akinek a homlokához Fegyvert szorít egy gyilkos.
Van olyan ember, aki számkivetett Mióta megszületett, mert rossz lóra tett. És szerencsés vagyok, mert küzdhetek, Csak a harc, csak az éri meg. Vérem õmlik, testem lazul, De nem enged el a szellem, Gondolj rám, hogy érezzem, Hogy van még erõ énbennem.
Milyen szépen mondod, Mintha költõ volnál, De én leleplezlek, Mert jól tudom, Hogy nem vagy más, Csupán Egy ideális popsztár!!! Egy ideális popsztár...
(Én nem hazudok és nem tagadok, Nekem egy asszony combja a párnám. A verseket írom, a terheket bírom, De tudom, hogy hiába várnám, Azt, hogy megérts végre és megölelj, Mint azt, aki fontos hírt hoz, Mint azt, akinek a homlokához Fegyvert szorít egy gyilkos...)
Sebzett vagyok, És könyörtelen, A világ egyre csak Pöröl velem. De Te megláttad, Hogy kábultan Bámultalak, És felragyogott a Nap...
Készül a pusztulásra Minden a világon, Engem csak Te menthetsz meg...
Hol vagyok otthon, Nem tudom, De ha fáradt leszek És elbukom, Simítsd le arcomról A rémálmok Ólomporát, Az éjjelt virraszd át!
Készül a pusztulásra Minden a világon, Engem csak Te menthetsz meg, Mert én benned virágzom. Hírül hozom Neked, Ha addig élek is, Az én nevem mindig ez volt: Igazi Örök Április.
Szerelmes az elmúlásba Minden a világon, Engem csak Te menthetsz meg...
Már elsõ látásra tetszett, De másodszor sokkal szebb lett, A harmadikra nem tellett, De addigra szörnyen kellett.
Azt hitted, melletted marad és ápol, Ha kéred, elvarázsol, Veled táncol a szakadék szélén Az igazi helyetti mûanyag élmény.
Éget, egyre éget, Mert méreggel teli a véred, Benned tombol, ami rombol, És mindig csak Terád gondol. Igen, Éget, egyre éget, Mert méreggel teli a véred, Benned tombol, ami rombol, És mindig csak Terád gondol.
A méreg azt súgja: - Tedd meg! Nekem nem kell a lelked Én a testedhez alig nyúlok, Benned mégis lángra gyúlok.
És akkor remegsz majd úgyis értem Szerelmes leszel, érzem, És nem engedlek többé szabadon Enyém a hatalom, a véredet akarom!
Éget, egyre éget, Mert méreggel teli a véred, Benned tombol, ami rombol, És mindig csak Terád gondol. Igen, Éget, egyre éget, Mert méreggel teli a véred, Benned tombol, ami rombol, És mindig csak Terád gondol.
Mesterséges anyagokkal Õrizteted a testedet, Megölnek vagy gyógyítanak A kíméletlen vegyszerek?
Kõszemüket lecsukják a szentek, A város minden zaja bûnre hív, Az óriások összementek, Mondd, miben tudnál hinni így?
Csapóajtók szárnya rebben, Feletted neonszínu Nap ragyog, Táncolsz mégis önfeledten, Hiába hívnak most az angyalok.
Lázadj fel újra, Lázadj és élj, Álruhába bújva, A jövõ elott, Így minden okod, Megvan rá, Hogy félj.
Nálad a hiány suru vendég, Reszketsz, ha reggelente megérint, Benned a hûség már csak emlék, De még egyszer búcsúzóul feléd int.
Lázadj fel újra, Lázadj és élj, Álruhába bújva, A jövõ elott, Így minden okod Megvan rá, Hogy félj
A dühömet mindig dalba fojtom, Mert nem kötelezo meghalnom így, Bennem az álom beszél folyton, A kényszerû bûntõl megszabadít.
Fekete haj, És fekete szem, Itt tizennyolc lehetsz, Úgy hiszem.
Rád az vigyáz, Akiben ragyog a Rend, Mintha nem tudnád még, Hogy mit jelent, Hogy szeretni szent.
Nézd, Fakó a kép, De bennem szép, Ugyanúgy, mint rég. Mert bennem a fénykép, Benned a Fény képe ég, Mindig ég.
Legyõzhetetlen, De sebezhetõ, Téged ilyennek lát Az örök Idõ.
Ha vágyak rabja vagy, Hát lázadj fel, Fektedbõl térdre Az ima emel, Mert szeretned kell.
Nézd, Fakó a kép, De bennem szép, Ugyanúgy, mint rég. Mert bennem a fénykép, Benned a Fény képe ég, Mindig ég.
Az angyalok városa Mostanra démonok otthona, És a hétköznapok tüzén, látod Porig ég a remény. Ég szerelmünk palotáját lassan Földig lerombolják a gépek, Véget vetnek a csendnek, A zenének hadat üzennek.
Magammal betakarlak, Sebeim mosolyognak, A vérem íze számban, De ha most is elhibáztam...
Akkor Gyilkos zenét írok És kiöllek magamból Hogy ne fájjon többé Ami vagy. Én gyilkos zenét írok És kiöllek magamból Hogy ne fájjon többé Ami vagy!
Az a fegyver A homlokomra csókol, Ha már elegem lett a jóból, Ha a véráldozat sem volt elég, A világ elõl nincs menedék. És ez a pillanat Ellök vagy elfogad? Kívánjam vagy elkerüljem Olcsó halálomat?
Magammal betakarlak, Sebeim mosolyognak, Én megjelöltelek, De ha nem értetted meg...
Akkor Gyilkos zenét írok És kiöllek magamból Hogy ne fájjon többé Ami vagy. Én gyilkos zenét írok És kiöllek magamból Hogy ne fájjon többé Ami vagy! Ne fájjon többé Ami vagy! Ne fájjon többé... Ne fájjon többé!!!
Nem mások alkotta kotta, Nem az égi csillagflotta, Remegõ kezemet Egyedül Te vezeted, Aki a kígyótól se félsz És az almát is szereted...
Nem mások alkotta kotta, Nem az égi csillagflotta, Remegõ kezemet Egyedül Te vezeted, Ne mondd ki a nevedet, Te vagy az Asszony, Akit szeretek.
|